Január 13-án egy relatív rövidebb távú bevetést repültek a római repterek ellen. A Luftwaffe visszavonult erről a területről hetekkel korábban, de ennek ellenére heves légiharc alakult ki. Ralph Sebring hadnagy összeütközött egy Bf 109-el. A Messerschmitt szétesett a levegőben, Sebring pedig elvesztett 3 métert az egyik szárnyából. Amikor utoljára látták, küzdött, hogy levegőben tartsa a gépet, de egyre vesztette a magasságot. Az osztály 7/6/4 győzelmet jelentett.

Január 16-án Klagenfurt volt soron. 10 ellenséges gép támadta meg a bombázók hátsó alakzatát. A P–38-asok egy része megfordult és megtámadta a Bf 109-eseket. Eközben Thomas Smith főhadnagy, aki a Kék rajt vezette a Zöld rajjal együtt újabb fordulót hajtott végre a hátulról érkező gépek fogadására, majd egy rövid sorozat után összeütközött a szemből érkező Bf 109-el. A P–38-nak megsérült a jobb hajtóműve és a farokrészek közötti áthidaló elem. A Bf 109-es jobb szárnya leszakadt és pörögve lezuhant. További egy lelövést, illetve két valószínű lelövést jelentettek. A győzelmeknek ára volt. Két pilóta eltűnt, egy meghalt. Smith főhadnagy elérte a saját bázisát és túlélte a kényszerleszállást, de a gépét selejtezni kellett. (2)

Január 22-én a szövetséges csapatok partra szálltak Anzionál. Rövid ideig úgy tűnt, hogy sikeres lesz a hadművelet és a Gusztáv vonal oldalába tudnak kerülni, megnyitva az utat Rómába, de a német csapatok uralták a magaslatokat és megállították az előrenyomulást. Sőt, csak a szövetséges tengeri- és légifölény tudta a németeket visszatartani attól, hogy lerohanják a hídfőt és a csapatokat a tengerbe szorítsák.

A P–38-asoknak újra alacsonytámadó bevetéseket kellett repülniük, hogy oltalmazzák a partra szállt csapatokat. (3) Az alacsonytámadó bevetéseknek mindig megvan az áruk. Két nap alatt két pilóta eltűnt, egy megsebesült, számos gép súlyosan megsérült. Ezek a veszteségek az eredményezték, hogy csak két század volt bevethető bombázókísérésre. A 49. FS-ből a pilóták egy csoportja egy B–17-es fedélzetén Angliába repült, hogy új gépeket hozzanak. (4)

Január 27-én egy franciaországi repteret támadó bombázóköteléket biztosított az osztály két százada, mert csak 27 gép volt bevethető. A 48. FS a földön maradt. Salone de Province felett ellenséges vadászgépek támadták meg a köteléket és egy rövid, de heves légiharc alakult ki. Az osztály két győzelmet és hat rongálást jelentett, de elvesztett ugyancsak két pilótát egy harmadik súlyosan megsérült, több gép pedig nem tudta folytatni a hazautat Szardíniáról, ahol megállt az osztály tankolni. (5) Az ellenfél (többek között) az I./JG 2 négy századának kb. 25 gépéből állt. A németek a heves légiharcban 4 P–38-as és egy B–17-es lelövését jelentették, ugyanakkor elvesztettek két gépet. Az egyik pilóta, Karl Haberland fhdgy. a 2./JG 2 parancsnoka, aki egy korábbi légiharcban már elvesztette az egyik lábát, 200 m magasságban ugrott ki sérült gépéből, de az ejtőernyője nem nyílt ki. A másik pilóta is gépe elhagyására kényszerült, sérülésekkel túlélte az esetet, de csak áprilisban tért vissza az egységéhez. (6)

Januárban az osztály 21/12/16 győzelmet jelentett, 14 pilóta meghalt, eltűnt vagy hadifogságba esett, egy pedig megsebesült.

1944 februárja ismét a rossz idő miatti korlátozott számú bevetésről és a trioloi kényelmetlen életről szólt. Mindazonáltal nem sokkal később az étel jobb lett, amint helyi kereskedők elkezdtek szállítani friss élelmiszert a bázisra.

Folytatódtak a B–17 és B–24 kísérőbevetések Észak-Olaszország és mélyen Németország fölé. A Luftwaffe ellenállása csekély volt. Az egész hónapban csak 5 lelövést, 3 valószínű légigyőzelmet és 1 rongálást jelentettek. Csak egy pilótát vesztettek kísérőbevetés közben. Donald McMahon főhadnagy, aki már repült egy turnust a RAF egyik Spitfire egységével, 92 bevetést teljesítve, légvédelmi találat után eltűnt. Enoch Lemon hallotta a rádióján a búcsúüzenetét: "Kényszerleszállok valahol ebben a kurva Pó-völgyben. Rendben vagyok. Etetnétek Mike-ot... A háború után találkozunk." Mike a kutyája volt.

Ugyanezen a kísérő bevetésen Veronába február 14-én a hajtóművek elkezdtek rendetlenkedni. Enoch Lemon összegyűjtött egy sor sánta gépet, bár neki is csak az egyik hajtóműve működött időnként. Miután szerencsésen sikerült a rendetlenkedő hajtóművel repülő géppel egy B–24-es mellől elzavarni két Fw 190-est, épségben hazaértek. (7)

Az olaszországi hideg idő és az Alpok átrepüléséhez szükséges nagy magasság, karbantartási problémákat okozott, amik korábban Afrikában és a mediterrán térségben nem jelentkeztek.

Jim Stitt mérnökségi tiszt: "A vizsgálatok után arra a következtetésre jutottunk, hogy azért vannak nagy magasságban gondok a hajtóművekkel, mert a karburátorba beáramló levegő hőmérséklete istentelenül alacsony volt. Az új gépeken (J verzió) a töltőlevegő hűtő (intercooler) nyílásai átkerültek a szárnyak alsó részéről az olajhűtők közé és ott nagyon jól működtek. Tulajdonképpen túl jól. Az új nagy hűtőnek olyan nagy teljesítménye volt, hogy a karburátorba beáramló levegő hőmérsékletét lenyomta egy pont alá, ami után az üzemanyag porlasztás már nem volt megfelelő. Módosítottuk a gépeinket töltőlevegő hűtőajtók felszerelésével. Ezek a hűtő elé voltak felszerelve, hogy elzárják az áthaladó levegőt, kontrollálva ezzel a hőmérsékletet. A vezérlő kábelek a radiátoron keresztül a flap motorban végződtek. Jól működött a rendszer és megtanítottuk a pilótáknak az ajtók használatát.

Hasonlóan problémák adódtak az olaj megdermedésével is az olajhűtőben. Ez alattomos dolog volt, mert amikor az olaj dermedni kezd, az olajhőmérséklet emelkedik és a pilóták természetes reakciója, hogy egy kicsit jobban kinyitják az olajhűtőt. Ha ezt tetted, akkor a többletlevegő által az olaj megszilárdult és nem volt több olaj, tehát nagyon gyorsan elveszthetted az egyik hajtóművet. A pilóták gyorsan megtanulták ezeket a dolgokat és végül probléma nélkül tudtuk üzemeltetni a P–38-asokat nagy magasságban is.

A fotógéppuska helyét is módosítani kellett, mert eredetileg az orr részen volt a fegyverek közelében. Amikor tüzeltek, a vibráció olyan nagy volt, hogy használhatatlanná tették a felvételeket. Jim Stitt áthelyezte a felvevőket egy szárny alatti bombapilonba, megoldva ezzel a vibráció problémáját.

Alacsonytámadó bevetést csak február 10-én repültek közép-Olaszország felett. A veszteség súlyos volt, 4 pilótát lőttek le, akik közül hárman életüket vesztették, a negyedik társuk túlélte és a következő napon visszatért a bázisra.

Februárban jelentettek 5/3/1 győzelmet, veszteség három halott és két hadifogságba esett pilóta.

Márciusban a földi harcok stagnáltak, a szövetséges csapatok nagymértékű légi és tengeri támogatással tartották a hídfőt Anzionál, de a német csapatokat nem tudták kimozdítani a magaslati állasaikból vagy a Gusztáv vonalról. A német vonal sarkalatos pontja Cassino városánál volt. A város felett magasodott a Monte Cassino-i apátság. (8) A magaslatokat elfoglalva a németek lefelé néztek és a sorozatos és veszteségteljes támadások ellenére a szövetségesek nem jutottak előrébb. Miután a szövetségesek lebombázták az apátságot – a 14. FG négy kísérőbevetést repült az apátságot bombázó gépek védelmében – a németek elfoglalták a romokat (az 1. ejtőernyős hadosztály, a Zöld Ördögök századai) és tovább harcoltak.

Március ismét rossz idővel indult, több bevetést is lefújtak emiatt. 7-én egy viszonylag eseménytelen, de hosszú bevetés volt Toulonba, majd 14-én katasztrófa történt Triolo fölött, amikor két P–38 összeütközött alacsony magasságban. A két pilóta életét vesztette és a földi személyzet között is volt sérült az égő benzin miatt. (9)

Március 18-án mind a három Lightning osztály szabadvadászatot végzett Észak-Olaszországba a Maniago melletti repülőtérkomplexumnál. 350 mérföldet kellett repülniük a tenger felett 10 méter magasan, hogy elkerüljék a radarokat. A német vadászok felettük voltak, amikor elérték a célpontot. Heves légiharc alakult ki, ami után a három osztály lelőtt vagy megrongált 20 ellenséges gépet. A 14. FG jelentett 4/3/1 győzelmet. Számos pilóta tért vissza sérült géppel, vagy egy működő hajtóművel, de nem volt veszteség.

További J verziók érkeztek a csapatokhoz, illetve az utánpótlás szállításánál már volt elég hely és mindenki kapott egy doboz Coca-Colát. (10)

Márciusban a jelentések szerint lelőttek 7/5/7 gépet, meghalt két pilóta balesetben, illetve hárman eltűntek.

Áprilisban a tavaszi idő javulást hozott a repülési feltételekben és a 14. FG 20 kísérőbevetést repült. Csak egy bevetés kellett megszakítani a rossz idő miatt. Minden század fele a földön maradt, míg a többiek repültek. Ez a gyakorlat 10-12 bevetést jelentett minden pilótának havonta. A Luftwaffe által bevetett gépek száma és a támadások agresszivitása is növekedett a korábbiakhoz képest.

Április 2-án 548 bombázó támadta Steyrt. A célpont a repülőtér, a Daimler-Puch repülőgép-alkatrészgyár és egy golyóscsapágygyár. Heves légiharc alakult ki amiben a németek lelőttek 20 bombázót. A három P–38-as és a P–47-es csoport összesen 36 lelövést jelentett. A 14. FG elért 20 légigyőzelmet, 2 valószínű győzelmet és 5 rongálást, veszteséget nem szenvedtek. Ezért a teljesítményért az egységet kitüntették a DUC-vel (Distinguished Unit Citation). (11)

Április 3-án először támadtak magyarországi célpontokat. Taylor alezredes vezette a 14. FG-t, a feladat bombázókísérés Budapest fölé. Viszonylag kis ellenállással találkoztak, Csak egy légigyőzelmet jelentettek, Max Wright százados lelőtt egy Me 210-est, illetve három további pilóta 1-1 Bf 109-est megrongált. (12)

(450 db B–17-es és B–24-es támadott Budapest közelében egy repülőgépgyárat (Dunai Repülőgépgyár), Budapesten a ferencvárosi rendezőpályaudvart, illetve Knin, Brod és Drnis pályaudvarait. A köteléket 137 vadászrepülőgép oltalmazta az 1., 14. és 82. FG Lightningjai, illetve a 325. FG P–47-esei. A 14. FG-ből 30 gép repült aznap bevetést. Ők értek először Budapest légterébe, hogy megtisztítsák azt az ellenséges vadászoktól, de ekkor a magyar 2/1. vadászszázad 12 gépe éppen a ferihegyi leszálláshoz készülődött. Miután a P–38-asok nem találkoztak sem ellenséggel sem a rájuk bízott B–24-es kötelékkel, a 37. FS és a 48. FS megtámadta azokat a vadászokat, akik a közelben lévő B–17-eseket lőtték és lelőttek egy Me 210-est. (13) Magyar részről két Me 210-es volt a veszteség, az egyik Paks mellett lezuhant a másik Bugyi mellett kényszerleszállt. (14) A 49. FS gépei megtalálták a Liberátorokat és az őket támadó 12 Bf 109 közül hármat megrongáltak. (15) Leszállás után 5 perccel a 2/1.-es század újra felszállt és megtámadott egy Liberátor köteléket. Az azt a kísérő Lightningok elől menekülni kényszerültek és a kötelék szétszóródott. A század négy légigyőzelmet jelentett, amiből csak egy B-24-et erősítettek meg, Hemmert László hdgy. és Beregszászi Sándor szkv. részére, közös lelövésként. Gépei közül néhány kisebb sérüléseket szenvedett, de egyéb vesztesége nem volt. (16)

Április 7-én a bombázók a maestrei rendezőpályaudvart támadták. A célpontnál egymotoros vadászok támadták meg őket, akik megpróbálták elkerülni a harcot a P–38-asokkal. Ez nem igazán sikerült, mert a 14. FG sok pilótája eredményes volt. Jelentettek 9/2/3 győzelmet. Veszteség két pilóta volt.

Újabb J modellek érkeztek és a H-kat kivonták az aktív szolgálatból. Két gép a 49. FS-ből (4 és 7 számúak) teljesítettek külön-külön mintegy 100 bevetést több mint 700 repült órával.

Ebben a hónapban is volt néhány pilóta, akik elérték az 50 bevetést, helyükre újak érkeztek. Bill Leverette alezredes volt az egyik, aki megkapta a jegyet az államokba. Forrest Barker őrnagy vette át a 37. FS parancsnokságát. Neki ez már a második bevetési turnusa volt. Oliver E. Ford ezredes volt kiszemelve az osztályparancsnoki pozícióra és most csatlakozott az egységhez. További csatlakozó volt Nathan Abbott őrnagy, aki korábban egymotoros géppel repült 1700 órát. Egy gyors átképzés után, mint kísérő repült és április 2-án elérte első győzelmét. Hamarosan kinevezték a 48. FS parancsnokává.

Április 12-én a Fischamend-et támadó B–17-eseket kísérték. Német vadászok támadták meg a köteléket, közülük az utolsó bevetését repülő Leverett alezredes lelőtt egy Bf 110-et, elérve ezzel a 11., utolsó légigyőzelmét. Két további pilóta is jelentett 1-1 kétmotoros gép lelövését. Nathan Abbott ezen a bevetésen már a 48. FS parancsnokaként repült. (17)

Április 13-án újra magyar célpontot támadtak a bombázók. A 14. FG gépei eseménytelen bevetést repültek, ellenséget láttak ugyan, de azok nagyobb távolságot tartottak a bombázóktól és nem támadtak. Veszteségük azért volt, Ronald Ashmed százados gépe kigyulladt az Adriai tenger felett és ki kellett ugrania. Kísérője Bill Starbuck hadnagy mindaddig felette körözött, amíg a mentőgép, egy Walrus, oda nem ért és ki nem húzta a pilótát a vízből. Ashmednek ez volt az utolsó bevetése mielőtt a rotáció következtében hazarendelték.

15-én a romániai Bukarestet támadó bombázókat kísérték. A felhős égbolton kb. 40 Bf 109 és Fw 190 (valószínűleg IAR 80C-k is voltak közöttük, a két típus eléggé hasonlít egymásra) támadta meg a köteléket. Kemény légiharc alakult ki, amiben a P–38-asok megpróbálták megvédeni a B–24-eseket. Jelentettek 6 lelövést, 2 valószínű győzelmet és 1 rongálást. A veszteségek súlyosak voltak. A 37. FS három hadnagya meghalt, miután magassági fölényben lévő ellenséges gépek támadták meg őket. Oliver Ford ezredes, aki első, bevezető bevetését repülte a 49. FS-hez csatlakozva, szintén nem tért vissza a bevetésről.

Április 21-én újra Bukarest fölé kísértek B–24-eseket. Ismét egy kb. 35-40 gépből álló ellenséges kötelék, Bf 109, Fw 190 és egyes jelentések szerint Fiat G 50 – amiket valószínűleg megint az IAR 80C-kel kevertek – gépek támadták meg a köteléket. Az osztály jelentett 10 győzelmet, 2 valószínű lelövést (10/2/0). Veszteségként Richard Wilhelm főhadnagyot kellett elkönyvelni, akit valószínűleg egy Bf 109 lőtt le és életét vesztette.

Április utolsó hetében az osztály bombázókat kísért Padua, Piombino és Toulon fölé. Észak-Olaszország felett nem találkoztak ellenséggel, Franciaország felett láttak néhány ellenséges gépet, de azok nem támadtak. (18)

A hónap utolsó napján néhány német vadászt észleletek Milánó közelében. Azok csak követték az amerikaikat nagy magasságban, "majd ellőtték a lőszerüket. Kilőtték a lövedékeiket hosszú sorozatokban az égen mindenfelé" mondta Enoch Lemon. "nem is céloztak az irányunkba."

Az ellenséggel való harc hiánya ellenére az utolsó hét sem telt el veszteség nélkül. Forrest Barker őrnagy a 37. FS parancsnoka röviden bemondta a rádión, hogy hajtómű hibája van. Remélték, hogy sikeresen elhagyta gépét, de soha többé nem hallottak róla.

Áprilisban a jelentések szerint lelőttek 44/8/12 ellenséges gépet, veszteségük 7 halott vagy eltűnt pilóta volt, de egyikük jugoszláv partizánok segítségével megmenekült a fogságba eséstől és hónapokkal később visszatért az olaszországi bázisra. Két pilóta hadifogságba esett.

1944 májusa kiváló repülő időt hozott, ez lehetővé tette a 14. FG számára, hogy 22 napon repüljön bevetéseket. A száraz idő segítette a földi csapatokat, hogy kiszabaduljanak a sárból és újra támadjanak. Május közepére sikerült kiűzni a német csapatokat Cassino-ból, ami eddig akadályozta a Gusztáv vonal elleni támadást. 19 kísérő bevetést repültek, ezek közül 5 román kettő pedig francia célpontokat jelentett.

5., 6. és 7-én román célpontokat támadtak. 7 győzelem mellett 4 valószínű lelövést és 4 rongálást jelentettek. (19)

Május 10-én a 14. FG 52 gépe kísért bombázókat Wiener Neustadt fölé. Több más egység is részt vett a 328 bombázó oltalmazásában, az 1. FG és a 82. FG P–38 gépekkel, a 31. FG és a 325. FG P–51 Mustang gépekkel, amikre nem sokkal korábban fegyverezték át őket. (20)

A célpont közelében nagyszámú ellenséges gép tűnt föl a Lightningek felett és Lufbery kört kellett létrehozni, hogy védekezni tudjanak. Kb. 30-40 percig köröztek védve egymást, majd kitörtek és elindultak hazafelé. Jelentettek 7 győzelmet, 1 valószínű lelövést és 14 rongálást. Az ellenség fölénye ellenére veszteséget nem szenvedtek.

Egymást követő bevetések voltak 12-én, 13-án és 14-én, a földi harcok támogatásául Róma elfoglalásában. (21)

14-én a szövetséges csapatok kitörtek az anzioi hídfőből. A 14. FG azt a feladatot kapta, hogy az Udine közelében lévő reptereket támadja, megakadályozva ezzel a német gépek mozgását. Az osztálynak két órát kellett az Adria felett mélyrepülésben megtennie, hogy elkerüljék a radarfelderítést. (22) Egy gép, ellenséges behatás nélkül a vízbe csapódott az odaúton, a pilóta azonnal szörnyethalt. A reptereken sok gépet szétlőttek, a légelhárító tűz viszonylag erős volta ellenére. A vízbe csapódott gépen kívül még egy gépet vesztettek, ezt az 50. bevetését repülő Robert Siedman főhadnagy vezette, aki légvédelmi találat következtében égő géppel lezuhant és életét vesztette. Több gép kisebb-nagyobb sérülésekkel tért haza. (23)

Május 24-én visszatértek Wiener Neustadt térségébe, a bombázók a wollersdorfi repteret támadták. A németek lehet, hogy visszavonták erőiket Észak-Olaszország fölül, de Ausztria fölött agresszíven védték a légteret. A Taylor ezredes által vezetett kötelék sok ellenséges géppel találkozott, amik között többségben voltak a kétmotoros típusok. Az osztály 10 győzelmet jelentett, mindet a 49. FS pilótái érték el. Két fő nem tért vissza a bevetésről, szintén a 49. FS-ből. (24)

Május 25-én a piacenzai repteret támadták. A kavargó légiharc után 8/4/7 győzelmet jelentettek egy veszteség ellenében. (25)

Májusban lelőttek 34/6/25 gépet, a veszteségek a következőek voltak, 8 halott vagy eltűnt pilóta, hárman hadifogságba estek, ketten repülőbalesetben haltak meg, illetve egy újabb pilótát juttattak vissza a jugoszláv partizánok Olaszországba.

1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 67. o.
2. Uo. 68. o.
3. Uo. 71. o.
4. Uo. 72. o.
5. Uo. 73. o.
6. Mombeek, Eric – Am Himmel Frankreichs, Die Geschichte des JG 2 Richthofen, Band 6 11. o.
7. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 74. o.
8. Uo. 75. o.
9. Uo. 76. o.
10. Uo. 78. o.
11. Uo. 81. o.
12. Uo. 82. o.
13. Pataky-Rozsos-Sárhidai – Légi Háború Magyarország fölött I. 133-153. o.
14. Becze Csaba – Az Aranysas Nyomában, 30. o.
15. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 82. o.
16. Pataky-Rozsos-Sárhidai – Légi Háború Magyarország fölött I. 133-153. o.
17. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 82. o.
18. Uo. 83. o.
19. Uo. 84. o.
20. Uo. 86. o.
21. Uo. 87. o.
22. Uo. 88. o.
23. Uo. 89. o.
24. Uo. 90. o.
25. Uo. 91. o.

Róma után

Május végén a szövetséges csapatok végül áttörték a Gusztáv vonalat. A német csapatok visszavonultak az Arno folyó vonalára és beásták magukat a Gót vonalnak nevezett védelmi állásokba. Rómát június 5-én szabadították fel. 6-án kezdődött a normandiai partraszállás.

Az Örök város elfoglalása nem sok változást jelentett a 15. AAF hadműveleteiben. Folytatódtak a támadások észak-olasz, francia, osztrák, román, német és magyar célpontok ellen. 21 bevetést repültek a hónap folyamán és ebből csak egy volt előre tervezett alacsonytámadás.

Június 9-én Münchent támadták, maximális erővel. Ez 20 gépet jelentett századonként. Elég sok ellenséges gépet láttak, de a bevetés nem hozott lelövést, igaz veszteséget sem szenvedtek. (1)

A következő bevetés 11-én a romániai Giurgiu ellen történt. 47 db P–38-as adott támogatást a bombázóknak a visszavonulás során. Kb. két tucat ellenséges vadászgép támadta a bombázókat. Az osztály 4/1/2 győzelmet jelentett. Veszteséget nem szenvedtek. A hónap fele már elment és az osztály még nem szenvedett veszteséget. Ez alaposan megváltozott a következő bevetésen.

Június 14-én a célpont a pétfürdői olajfinomító volt Magyarországon. Az osztálynak B–24-esek számára kellett biztosítást adnia.

Don Luttrell (49. FS) így emlékezett:
"A randevúnk a bombázókkal menetrend szerint történt, és mivel jóval hátrébb voltunk az alakzatban, nem a mi bombázóink voltak az első repülőgépek, amelyek a célponthoz érkeztek. Ami azt illeti a korábban érkezett osztályok már eredményesen támadták a célpontot, ami hevesen égett. Egy nagy fekete füstfelhő szállt fel onnan, aminek a teteje kb. 22-25000 lábon volt és több mérföld hosszan terült el. Amint a bombázók ráfordultak a célpontra, hogy megkezdjék a végső megközelítést, mivel a célpont jól védett volt – amint ez majdnem mindig így volt – mi kifordultunk, hogy a másik oldalon találkozzunk velük. Azért csináltuk ezt, mert nem volt értelme belerepülni a légvédelem tüzébe, továbbá a bombázásban sem tudtunk segíteni és az ellenséges vadászok sem támadtak ilyenkor a légvédelmi tűz miatt...
A füst nagy területen terült el. Lou Benne vezette a századot és én másodikként repültem az egyik rajban. A másik két század keletről kerülte meg a füstöt, mi ezt nyugatról tettük és így messzire kerültünk tőlük...
A bevetés sétarepülés volt (milk run). Az ég kék volt és csodálatos és mi ott ültünk, néztük a bombázást és beszélgettük arról, hogy a B–24-esek milyen jól csinálják. Talán nem voltunk annyira körültekintőek, mint amennyire kellett volna, amikor hirtelen valaki kiáltott, "51-esek kilenc óránál!" Természetesen 15 fej fordult azonnal abba az irányba és egy hang, amiről felismertem, hogy Clyde Jonesé volt, azt mondta, "51-esek a fenét! Azok 109-esek!"
Hirtelen a 49. szemben állt az egész Luftwafféval. Soha nem láttam még annyi fekete keresztet olyan sok gépen. Azonnal támadtak. Benne kiáltott, "Póttankokat dobni!", majd emelkedés és fordulás az ellenség irányába, amint ők keresztülrepültek az alakzatunkon."

Louis Benne főhadnagy, aki a 49. FS-t vezette azon a napon, hívta a másik két századot amint elkezdett lőni a Me 109-esekre. Látott egyet zuhanni, majd Lufberry körbe állította a századot. Amint Benne lelőtte a második 109-est, az ő P–38-asa is találatot kapott. A jobb hajtómű megsérült, a bal kigyulladt és egy 20 mm-es lövedék robbant a fülkében, ami megsebesíttette őt a jobb vállán és szétzúzta a műszerfalat. Bennének nem volt más lehetősége, mint kiugrani a zuhanó gépből. Az ernyőnek éppen csak volt ideje kinyílni, mielőtt leért a földre, ahol azonnal fogságba esett. (2)

Don Luttrell folytatja a visszaemlékezését erre a napra:
"Soha nem fogom elfelejteni a harcot ami kialakult. Egy csomószor halálra rémültem. Minden értelmes ember ideges lesz, ha veszélynek van kitéve, de ebben az esetben, emlékszem, hogy az oxigénmaszk alatt rágógumit rágva mentem be a harcba, és amikor kijöttem, a szám olyan száraz volt, hogy a rágógumi összevissza volt a fogaim között. Amikor bementem, halálfélelmen volt. A P–38-asban volt egy fűtőcső, amely meleg levegőt fújt, és én a csizmámba és a kesztyűmbe fújattam. Amikor kijöttem a harcból, lángoltam.
Repülők voltak mindenhol. Lőttek ránk és mi lőttünk rájuk. Megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, tehát dobtam a póttankokat, kapcsoltam az üzemanyagtartály választókat, bekapcsoltam a célzóberendezést, átállítottam az üzemanyag-keveréket, növeltem a fordulatszámot, és csináltam az összes többi tevékenységet, amivel egy repülőgépet fegyverré kell alakítanod, miközben megpróbálsz életben maradni.
Clyde Jonest követtem közelről. Jobb fordulóban voltunk majd megfordult balra. Amint balra fordult egy 109-es jött föntről nagy sebességgel, előnyös pozícióban. És a következő amit tudok, hogy Clyde sehol, csak egy tűzgolyót láttam. Nem lehetett semmit látni a gép körvonalaiból, sem azt, hogy az egy P–38. Minden ami látható volt, az egy tűzgolyó volt. Lezuhant és eltűnt.
A 109-es ami lelőtte Clyde-ot – és én soha nem értettem, hogy miért őt és miért nem engem – folytatta a felhúzást. Én jobbra döntöttem egy kicsit és az ellenség ugyanazt kapta, amit pillanatokkal azelőtt Clyde. Tehát Clyde eltűnt, a német eltűnt és én egyedül maradtam, szóval elindultam keresni valakit a sajátjaim közül."

A feltételezések Clyde Jones haláláról alaptalanok voltak. Itt van az ő beszámolója:
"Hátranéztem a vállam fölött és ott volt egy 109-es. Ha látsz egy tüzelő 109-est a moziban, a szárnyai egyik végüktől a másikig lángolnak, beleértve az orrészt is – szörnyű látvány. Ugyanabban a pillanatban minden szétesett a gépben. A műszerfal eltűnt. Végiggondolva mi történhetett, volt egy dobozunk az ülés mögött. Ez egy bomba volt, ami a gép megsemmisítésére kellett, az ellenséges területen való kényszerleszállás esetére. Ugyancsak az oxigén és az üzemanyag vezetékek egymáshoz közel voltak elvezetve a fülke bal oldalán. A német valószínűleg eltalálta ezeket és ez okozta a robbanást.
Annak érdekében, hogy kikerüljek a lövedékzáporból, elforgattam a kormányt, belerúgtam a pedálba és függőleges zuhanásba vittem a gépet. A fülkében mindenhol tűz volt. A kesztyűim olyan forróak voltak, hogy nem tudtam megfogni a kabin vésznyitóját. Csak mindkét kezemet használva sikerült meghúzni a kart és a kabintető végre lerepült.
Akkor még nem volt katapultáló eszközünk, és nem tudtuk, hogy ki kell oldani a biztonsági övünket és a vállhevederünket, mielőtt ledobjuk a kabintetőt. Így egy 500 mph-ás légáramlat próbált kitépni a kabinból, amit csak a biztonsági öv akadályozott meg. A nyitócsat alá csúsztattam az ujjam és végre kint voltam a gépből. A fejem a törzsnek ütődött, elvesztettem az eszméletem és amikor magamhoz tértem már elég alacsonyan voltam. Meghúztam az ejtőernyő-kioldót és nem sokkal később leértem a földre. A gépem majdnem alattam volt. Épphogy elkerültem a tüzet és hallottam a lőszerek robbanását. Mivel a lábaim megsérültek, felhúztam őket, amikor földet értem. Ez rossz ötlet volt, mert teljesen az ülepemre érkeztem és megsérült a gerincem, annyira, hogy nem tudtam járni."

Messze Clyde Jones fölött a légiharc folytatódott. Don Luttrell:
"Visszadöntöttem balra és láttam a heves légiharcot, de jobb lett volna ott lenni néhány bajtársammal, mint itt kint egyedül, amikor 75 Me 109-es nyüzsög körülöttünk. Tehát visszamentem a harcba. Nem volt parancsnokunk, mert Bennét lelőtték. Azt hiszem Moose Musgrove szabadított ki minket ebből a szorult helyzetből. Azt mondta, "Kövessetek!" és kifordult a Lufberyből majd emelkedni kezdett a nap felé." (3)

A 14. FG öt pilótáját vesztette el a heves légiharcban, négyen hadifogságba kerültek, egy pilóta meghalt. A hadifogságban azonban John McLaughlin is elhunyt. Több P–38-asban súlyos károk keletkeztek, egyiket másikat selejtezni is kellett, annyira megsérültek. Don Luttrell gépén egy karcolás sem volt.
Clyde Jones megsérült, de túlélte a harcot. Helyi földművesek és katonák találtak rá. Egy Budapest közeli kórházba került és később szemtanúja volt egy szörnyű légitámadásnak, amiben a 15. AAF elpusztította a kórház néhány épületét. Nem sokkal később átszállították őket a Stalag Luft 3-ba, ahol 1945 áprilisában Patton tábornok csapatai szabadították fel őket.

A hátrányos helyzetük és számuk ellenére 15/2/4 légigyőzelmet jelentettek.

Csak a háború után derült ki, hogy az ellenfelük nem a Luftwaffe volt, hanem a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. Puma vadászosztálya. (4)

(A légiharcban a 101. Puma osztály 31 db Bf 109-ese vett részt, illetve később a 4./JG 302 is bekacsolódott a harcba 10-12 géppel. A magyar pilóták jelentettek 11 lelövést, amiből csak ötöt igazoltak. Az ok az volt, hogy csak öt roncsot találtak meg és mint láttuk fentebb a 14. FG valójában csak öt gépet vesztett. A 4./JG 302 egy győzelmet jelentett amit igazoltak is. Ez lehetett egy magyar pilótával közösen is vagy téves igazolás. Mindenesetre ha Clyde hadnagy jól látta, hogy az őt lelövő gép a szárnyából is lőtt, akkor az valószínűleg a JG 302 gépe lehetett, mert a magyar gépeknek nem volt szárnyágyújuk, a JG 302 viszont használt ilyet. Az amerikaiak által jelentett 15 légigyőzelem finoman szólva is eltúlzott. A Puma osztály két gépet vesztett, Király Gyula hadnagy hősi halált halt, Forró Pál hadnagy nem sérült meg. Egy gép kényszerleszállt és súlyosan megsérült, míg néhány további pedig könnyebben sérült. A JG 302 nem jelentett veszteséget.)

Június 15-én alacsonytámadó bevetést repültek az Orange/Caritat melletti reptére ellen Avignon közelében. A célpont közelében egy pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania műszaki hiba miatt. A reptéren kilenc gépet lőttek szét, illetve egy alacsony magasságban repülő Bf 109 is áldozatul esett. A bevetés során két további pilóta került veszteséglistára, mindketten eltűntek. Két nap alatt 8 pilóta elvesztése komor hangulatot keltett a hajózókban és a földi személyzetben is, de a háború nem állt meg, repülni kellett tovább.

A hónap fennmaradó részében nyolc kísérőbevetésen vett részt az osztály, olasz, német, osztrák, francia, jugoszláv és magyar célpontokat támadtak. Ellenséggel való találkozás a hónapban utolsó Blechhammer elleni bevetésig nem volt. Azon a bevetésen kisszámú német vadásszal kerültek harcba és 1/1/2 győzelmet jelentettek. Csak két pilótát vesztettek ebben az időszakban, az egyikük egy gyakorlórepülés során lezuhant, a másikuk hadifogságba esett.

A hónap folyamán 19/4/6 győzelmet jelentett és 10 pilótát vesztetett az osztály. A tízből hatan fogságba estek (egyikük szeptemberben partizánok segítségével visszatért amerikai területre), ketten eltűntek, egy fő bevetésen és egy fő balesetben halt meg. (5)

A közelmúltbéli veszteségek – 14 májusban és 10 júniusban – túlságosan is nagynak tűntek a 14. FG tagjainak szemében. De a júliusi veszteségek még magasabbak voltak, mert 19 pilóta vesztette életét vagy tűnt el.

Július első hetében egymás után repülték a bevetéseket magyar, jugoszláv, román, francia, észak-olasz és német célpontok ellen.

Július 8-án bécsi célpontokat támadtak. Ezt a térséget a JG 27 egységei védték. 2/1/2 győzelmet jelentettek, de két pilóta nem tért vissza a bázisra.

Július közepén Taylor ezredes teljesítette az előírt bevetési számot és felkészült a hazatérésre. Két új rangidős tiszt érkezett az osztályhoz, hogy átvegyenek parancsnoki beosztásokat. David S. Campbell ezredest választották ki, hogy átvegye az osztály vezetését, míg Thomas B. Whitehouse a parancsnokhelyettes posztját kapta. Mindketten repültek a július 14-i budapesti bevetésen mint rajparancsnokok. John Schill főhadnagy, egy tapasztalt veterán vezette az osztály gépeit. A csata irányítása tapasztalatot és kiváló képességeket követelt, nem rangot.

Július 14-én 30-40 vadászgép támadt a bombázókra. (6) Köztük volt a magyar 101. Puma vadászosztály 16 gépe is. Közülük azonban csak négyen kerültek harcérintkezésbe az ellenséggel, mert elszakadtak az osztály többi gépétől. Karátsonyi Mihály hadnagy a 101/3. Drótkefe századból rátámadt egy Lightningra, amit egy új pilóta Clyde E. Durbin hadnagy vezetett. Durbin hadnagy gépe találatot kapott és emiatt nekiütközött a közvetlen közelében repülő Schill főhadnagy gépének. Schill gépe felrobbant és a két gép Környe-Kömlőd között lezuhant. Mindketten meghaltak. Karátsonyi hadnagyot Szolnokig üldözték az amerikai vadászok, csak ott váltak le róla. (7)

A 14. FG jelentett 4/0/1 győzelmet, de Schill-en és Durbin-en kívül két további pilóta eltűnt egy pedig hadifogságba esett. (8)

Július 19-én München fölé kísértek bombázókat. Légiharc alakult ki Fw 190-esekkel és Bf 109-esekkel. 3/1/0 győzelmet jelentettek. Elvesztettek öt pilótát, ebből egyet vadászokkal vívott harcban, ketten München közelében összeütköztek és hadifogságba estek, majd nem sokkal később újabb két pilóta ütközött össze San Giorgo közelében, ők életüket vesztették. Két további gép is összeütközött, de ezek közül az egyik csak kismértékben sérült meg, míg a másik a trioloi bázis közelében kényszerleszállt, a pilóta sértetlen maradt. (9)

Július 22-én az osztály romániai célokat támadott, majd a visszatérés helyett továbbrepült az oroszországi Mirgorod bázisára. Románia felett légiharcba keveredtek kb. 30 db Bf 109 és Fw 190-essel (valószínűleg IAR 80-assal). Jelentéseik szerint 11/5/9 győzelmet arattak a német/román erők felett. Veszteségük két gép volt, egyik pilóta meghalt, a másik hadifogságba esett. (10)

A Mirgorodban állomásozó gépek repültek alacsonytámadó bevetéseket lengyel célpontok ellen.

Július 26-án tértek vissza Románián keresztül Olaszországba. Románia felett két Ju 52-est lőttek le. Ezután a hónap maradékában három bevetést repültek román célpontok ellen. Győzelmet nem jelentettek, de egy gépet elvesztettek 28-án, a pilóta meghalt.

A hónap folyamán az osztály jelentett 29/7/22 győzelmet, viszont súlyos veszteségeket szenvedett, mert 19 pilóta nem tért vissza. Kilenc pilóta eltűnt, öt hadifogságba esett, hárman bevetésen, ketten baleset következtében életüket vesztették.

Augusztus első felében repültek kísérőbevetéseket és alacsonytámadó bevetéseket is Németország, Olaszország és Jugoszlávia fölé.

Augusztus 9-én Budapestet támadták, ellenséggel nem találkoztak. (a 101. Puma vadászosztályt nem kapott bevetési parancsot)

10-én Ploiesti volt a célpont, légiharc nem volt. (11)

1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 92. o.
2. Uo. 94. o.
3. Uo. 96. o.
4. Uo. 97. o.
5. Uo. 98. o.
6. Uo. 100. o.
7. B. Stenge Csaba – Elfelejtett Hősök – A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban. 2. bővített kiadás, 270-271o.
8. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 100.o
9. Uo. 101. o.
10. Uo. 102. o.
11. Uo. 103. o.

Dragoon hadművelet

A Dragoon (Dragonyos) hadművelet augusztus 15-én indult, célja partraszállás dél-Franciaországban, Provence megyében, Caen és St Tropez közelében, keletre Toulontól. Az 1. FG-t és a 14. FG-t ideiglenesen áthelyezték korzikai támaszpontokra, hogy közelebbről tudják támogatni az akciót. Aghione reptere csak 100 mérföldre (kb. 160 km) volt a hídfőtől.

14-én éjjel kommandós és ejtőernyős egységek bevetésével kezdődött az akció, majd 15-én a szövetséges főerők szálltak partra.

13-án a 14. FG alacsonytámadásra kapott parancsot a tervezett inváziós területen. A térségben lévő reptereken egy német gépet sem találtak, így géppuskafészkeket és egy radartornyot támadtak meg. A légvédelem viszont erős volt, három pilóta zuhant le és vesztette életét légvédelmi találat következtében. (1) Mivel késő délután indultak, sötétben értek vissza a reptérre. A leszállást a felvert por is nehezítette. Egy gép teljesen összetört, a pilóta sértetlen maradt, a többiek megúszták a leszállást.

14-től kezdve 20-ig számos bevetést repültek a partraszállás térségében. Jellemzően alacsonytámadásokat.

14-én légiharcra nem került sor, de két további pilóta vesztette életét egy pedig hadifogságba esett alacsonytámadás közben.

16-a az osztály fekete napja. Wayne Woody hadnagy a tengerbe zuhant és életét vesztette, miután kikapcsolta a hajtóművek üzemanyagellátását és mindkét hajtóműve leállt. Ez amiatt történt, mert a bal szárnya alá póttank, a jobb alá bomba volt felrakva és miután felszállt rossz oldalra kapcsolta az üzemanyagválasztó kapcsolókat. Csak néhány roncsdarabot és olajfoltot találtak a keresés során. A nap során egy későbbi bevetésen életét vesztette a 48. FS parancsnoka, Franklin Robinson őrnagy. (2) Ezután az osztály szállításra használt régi B–17-ese zuhant le. Leszállás közben hirtelen emelkedni kezdett, dugóhúzóba esett majd becsapódott és kigyulladt. 13-an haltak meg a balesetben és hárman élték túl, de egyikük később meghalt. Dr. Bill Curtiss az osztály egyik orvosa két embert mentett ki a lángoló roncsok közül, amiért később megkapta a Soldiers Medalt. (3)

17-én sikerült egy magányos Ju 88-ast lelőni, de a légelhárítás megint áldozatot szedett és egy pilóta életét vesztette. Még két napig repültek bevetéseket, mielőtt 20-án visszatértek volna a Foggia melletti reptérre. Ezalatt két további pilótát vesztettek, egyikük meghalt, a másikat a francia ellenállás bújtatta, amíg az amerikai csapatok elérték a térséget.

Augusztus folyamán szenvedte a 14. FG a legsúlyosabb veszteségeket a második világháború során. 27 pilóta volt a veszteség és csak kettőről derült ki később, hogy hadifogságba estek.

Az egyetlen pozitív esemény Románia kapitulációja volt. Augusztus 31-én szállítógép érkezett Bukarestbe és elkezdte a korábbi hadműveletek során hadifogságba esett hajózók – köztük a 14. FG katonáiét is – hazaszállítását. (4)

Augusztusban az osztály jelentett 11/1/3 győzelmet. 13 haltak meg a B–17-es balesetben, illetve hárman megsérültek. Az egyik sérült később szintén elhunyt. Hatan haltak meg bevetés közben öten eltűntek, ketten hadifogságba estek. Egy pilóta szintén eltűnt, miközben egy speciálisan átalakított P–38-ast szállított Angliából Olaszországba.

1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 104.o.
2. Uo. 105. o.
3. Uo. 106. o.
4. Uo. 107. o.